nagyanyám büszke lenne
kelt tésztából relatíve nehéz olyat elém tenni, amit nem imádok azonnal, de a vízenkullogó mindenek felett állt, pedig nagyanyám, a legnagyobb kelttészta-mágus, ezt az egyet nem sütötte meg nekem szinte soha (lehet, hogy pont innen a rajongás).
nagyanyám nagyon régen nem süt már nekem - úgyhogy ideje volt magamnak megcsinálni.
elolvastam minden fellelhető receptet, teljesen belelkesedtem az abszurd elkészítési processztől, aztán írtam egy ímélt Margitnak, hogy esetleg szerezze már meg nekem az autentik kötegyáni receptet.
megtette.
megsütöttem.
pont olyan lett, mint amire 30 25 évvel ezelőttről emlékeztem.
lenyűgöződtem.
ps. Margit csak egy másik levélben írta meg utólag, hogy senki nem szerencsétlenkedett hajdan a vízbe lógatással. mondjuk egy fél nappal korábban elküldött levél megmentett volna a majdnem idegösszeomlástól, de nem vágok a dolgok elé.
vízenkullogó
hozzávalók
- 37.5 dkg liszt (kenyérlisztet használtam)
- 1 zacskó dr oetker expressz élesztő
- 1.5 dl tejföl
- 7.5 dkg vaj
- 1 tojás sárgája
- 0.75 dl tej
- 1 tk cukor
- csipet só (is kell bele, de én sózott vajat használtam)
- citromhéj (ezt elfelejetettem beletenni)
- 15 dkg kristálycukor a hintésre
know-how
- a vajat megolvasztottam, hozzáöntöttem a hideg tejet és beleszórtam az 1 tk cukrot - így pont kézmeleg volt a hőmérséklete.
- a lisztet összekevertem az élesztőporral, majd hozzáadtam a tojássárgáját.
- a robotgép dagasztókarjával kezdtem el összedolgozni a tésztát, fokozatosan öntve hozzá a vajas tejet.
- amikor a tej elfogyott, hozzáadtam a tejfölt is (sosem dolgoztam még olyan kelt tésztával, amibe tejföl is, vaj is, tojássárgája is kellett, de a végére nagyon szép ruganyos tésztám lett).
- a bedagasztott tésztát egy zsírral jól bekent konyharuhára tettem, batyut kötöttem belőle a tészta köré, a batyuba beledugtam egy fakanalat és így belelógattam a vízzel közben megtöltött dagasztótálamba - ahogy mindenhol olvastam. DE! azt sehol nem írta senki, hogy nagyanyáink konyharuhája masszív lenvászon volt, nem 150 forintos ikeás, amire kb egy egész disznókonda zsírját rákenhettem volna, akkor se lett volna vízhatlanná - - - tehát: a konyharuhám minden zsírozás ellenére abban a pillanatban átengedte az összes vizet, amint beletettem a batyut a vízbe. előbb majdnem elájultam, de aztán inkább villámtempóban kikaptam a vízből a gyönyörű tésztácskámat, és nagyon alaposan körbefolpackoztam. aztán vissza a batyuba, fakanál bele, vízbe belógat.
- hagytam duplájára kelni (lehet, hogy nem kelt meg duplájára, de én akartam azt látni, hogy igen.)
- a megkelt tésztát lisztezett nyújtólapra borítottam, mivel nagyon ragadt, kicsit átgyúrtam némi liszttel, aztán 8 egyenlő részre vágtam.
- kiszórtam egy kupac kristálycukrot a nyujtólapra, és a nyolcadokat egyenként kb. 35 cm-es hurkákká sodorgattam a cukorban - a hurkákat aztán félbe hajtottam és 2x-3x megcsavartam.
- a sütőben még hagytam kelni őket negyed órát 50 fokon, aztán addig sütöttem, amíg szép aranybarnák nem lettek.
tányér a Vintage Bazaartól.
