Kubát szerencsésen abszolváltuk, érdekes hely volt, de nem sok mindent láttunk.

az országról van pár nagyon jó blogbejegyzés, ill. Horváth János kimondottan jól megírt könyve: felesleges lenne újra leírni ezeket a dolgokat, meg egyébként sem vagyok orákulum semmilyen témában. benyomásaim vannak, semmi több. de ez az egész Kuba-túr sokkal kevésbé lett volna gördülékeny, ha Travellina nem válaszol szinte rögtön a neki írott ímélre, és nem kapcsol össze M.mel, aki nem intéz taxit, szállást és egy mesztic félistent aranyembert, Ebertet nekünk az első két napra.

Ebert nélkül egyébként valószínűleg nem sétafikáltunk volna Centro Habanaban (ahogy Bp.en sem sétálgatok az Illatos út környékén - én legalábbis), sokkal többször lettünk volna átvágva (pedig így is - pl. rögtön a reptéri állami pénzváltónál, nagyon durván), nem láttunk volna 70+-os bácsikat úgy táncolni, hogy megállt a sör a kezemben, és nem tapasztaltuk volna meg, milyen egy olyan hely, ahol a rendőr a főnök, te meg nem mehetsz végig akárhol az utcán akárkivel, csak mert te kubai vagy, a másik meg nem.

az igazság az, hogy 8 nap alatt ízlésemhez képest túrót se láttunk: Kubában utazgatni, itt-ott megállni pár órára, aztán továbbmenni meglehetőst nagy kihívás - az utak nincsenek (értsd: egyáltalán nincsenek) kitáblázva, hogy a gaz imperialisták ne tudjanak tájékozódni, továbbá GPS nem hozható be az országba, de még ha itt lenne is: Kubáról nem tudtunk semmilyen térképet letölteni. úgyhogy maradt a busz, mint árban elérhető alternatíva. ez viszont azt jelenti Kubában, ahol 350 km 6 óra, hogy ott is el kell tölteni egy éjszakát, ahol max 2 óra látnivaló van, amiben már benne van a főtéren megivott sör is (árlappal elvétve találkoztunk, kérésre sem adnak a helyek 99%-ban, de szinte biztos, hogy turistaként dupla áron kap mindent az ember). a turistáknak fenntartott Viazul buszok egyébként meghökkentően drágák (2x annyi nagyjából, mint ugyanez a távolság Magyarországon), cserébe mélyhűtésre is alkalmasak és sok dolgon el lehet merengeni, amíg az ember eljut A-ból B-be velük: mert vannak nehezen érthető dolgok arrafele pl., hogy a buszjegyet miért 3 ember iktatja, a hátizsákot miért kell leadni a busztól 3 méterre egy embernek, ahonnan egy másik viszi el a buszhoz, vagy a 350 km.es távon mi szükség van 2 sofőrre (akik 20 km.enként megálltak vízért, pisilni, paradicsomot venni, beköszönni a kis családnak stb.? - de Kubában ez már csak így megy: kissé lassan, kissé döcögve, de így.

szóval nem láttunk szinte semmit, de az alapján amit igen, igazat kell adjak Balázs világutazó nagymamájának, aki teljesen ki volt akadva attól az elvetemült ötlettől, hogy elnézünk Kubába (Minek mentek oda? Nincs ott semmi.). majdnem 0 spanyoltudással ebben az országban ez a buszozós dolog volt kivitelezhető, ami mindenképp több, mint Varaderon kicsapni a testünket a bícsre, de nekem ez így, most kevés volt.

Kubában tényleg elképesztően le van minden pattanva, böhöm amerikai autók (is) vannak mindenfele, néhány ember szivarozik is, csak úgy, Havannában színesbe öltözött öregasszonyok inkább csak pénzért a turistáknak, nincs internet az országban (csak a szállodákban, nagyobb vagyonért, modemes) és a boltok üresek. döbbenetesen üresek. úgyhogy mindenki csencsel - így lehetséges, hogy ottlétünk 5. napján lemondtam a vacsorát, mert a hiánygazdaság és a jegyrendszer ellenére (1 csirkecomb/fő/hónap, 2 dl olaj, 5 tojás) kezdtem egy jól fejlett tehénnek érezni magam.

Ebert anyukája főzött ránk többször, szerintem 5 kilót híztam legalább. kétszer is ettünk homárt, mert bár a boltok töküresek tényleg, mindenki csencsel, és az ügyeseknek van mit enni legalább. (az utcai kaják nagy barátjaként Kuba volt az a hely Vietnám mellett, ahol eszembe se jutott enni a bizarr utcai kifőzdékben, és nemcsak a kolera miatt.)

Trinidadban, ami egy cuki színes házas világörökség-rész (de egy délután bőven elég rá) valami elmebaj folytán befizettünk egy lovastúrára a pusztába, ahol felhajintottak egy igazi ló tetejére, Balázst meg egy másikra. nem tudtam másra gondolni amíg a ló lehetetlenül lassan poroszkált velem, csak arra, hogy a ló nyilván meg fog vadulni, én félig leesek, a másik felem meg beleakad a kantárba (vagy mibe), a továbbiakban pedig ájultan lógok majd az oldalán, és még a biztosítás is gond lesz, mert a nálam lévő ír SIM-kártya nem működik (később kiderült, hogy a Meteor Mexikóban se szerződött le senkivel) és nem fogom tudni felhívni a biztosítót a halál torkából.

mindez idő alatt Balázs délcegen ült a lován és szart az én rettegésemre.

visszafele már olyan elegem lett a pompás ötletből, hogy elmagyaráztam a szivarozó amígónak, hogy nincs az az isten, hogy én még egyszer ráüljek arra az állatra és köszi, inkább gyalogolok. elég hülyén nézett, amit aztán a fák alól kiérve meg is értettem: a kubai pusztában délben és 35 fokban 20 perc után már nem tűnt túl jó ötletnek a séta. úgyhogy egy idő után visszasunnyogtam a ló hátára (aztán a következő két napot állva töltöttem).

elnéztünk a nagyonhíres Playa Anconra is, ha már ott voltunk: Balázs egész nap nem mozdult ki az árnyékból, mert szerinte ott is remek színe lesz. én az árnyékban heverést egy óra után igen meguntam, elbóklásztam a parton (ahol nem volt semmi), ennek folyományaként Balázs sikeresen megőrizte bőre üde fehérségét, míg én egy cigányhoz lettem hasonlatos.

A Karib-tenger szép, egyébként, de csak emiatt teljesen felesleges 12-3 órát repülni (mert pl. Szardínián legalább két olyan hely volt, ami simán kenterbe veri a Playa Ancont).

(ezt az egészet még Kubában írtam, amikor még nem láttam A tengert Tulum mellett: az a hely az, ahol minden különösebb gond nélkül le tudnám élni életem hátralevő részét. én, aki nem vagyok egy született sellő, se napozni, se pancsolni nem nagyon szoktam - na, itt feláltva vetettem be magam a vízbe és dobtam ki a testem a homokba. és az ultradurva rész: NEM untam => tehát módosítok: a Karib-tenger az Karib-tenger, és semmi, de semmi korábbi desztinációnk meg sem közelítette a tulumi tengerpartot.)

Autóztunk 1950-es évekből átmentett bazi nagy autóval, meg lepukkant Ladával is, benéztünk Hemingway kedvenc helyére, ami végtelenül lehangoló volt a 70+-os sorba ültetett turistanénikkel és -bácsikkal, úgyhogy nagyon gyorsan távoztunk és a kötelező kör daiquirit meg mojitot a szomszédban ittuk meg. (M. szerint Havannában itt a legjobb a mojito, ezt bemondásra elhittük, és le is ragadtunk egy délutánra. aznap más már nem történt.) a szivargyár időszakosan zárva volt (és pont most volt az időszak), a forradalmi múzeum meg bezárt, mire odavergődtünk - ettől az egytől tényleg ideges voltam (Ebertet állandóan leállították a rendőrök, hogy mi a fenét mászkál itt ezzel a két turistának látszó turistával, merthogy ezt sem szabad Kubában - és pár nap után már tök folyékonyan tudtam elővezetni minden rendőrnek a nullához konvergáló spanyoltudásom ellenére, hogy heló, mi országos cimborák vagyunk Eberttel 135 éve, amúgy meg az unokatesóm faszija ő).

tehát Havannában csak nagyon és még sokkal inkább lepukkant házakat néztünk, meg Che elvtárs képét, akinek óriásplakátokon köszönték meg országszerte a példamutatását. Fidellel nem futottunk össze, se az ő kultuszával (kb. 3 helyen láttam viva Fidel y Raul feliratot, jellemzően az isten háta mögött egy villanypóznán), Chevel annál inkább: úgy tűnik, halottan nagyobb tér nyílik a celebségre arrafele. néha még azt is kiírták ide-oda, hogy socialismo o muerte (szocializmus vagy halál) - miután az utolsó reggelre az összes boltból elfogyott a palackozott víz bizonytalan időre (a csapvíz meg nem iható), ill. abban az időben már nem volt wcpapír se a fővárosban (a reptéren se volt, és amíg próbáltam mégiscsak valahol papírt találni, elfelejtettem, hogy a Csendes amerikai c. könyvemet (stílszerű voltam) feltettem a wcpapír-tartó tetejére és ott is hagytam azon mód, ajándékul a kubai szoszializmónak), az utolsó éjszakánkat egerekkel (remélem, hogy csak azok voltak és nem patkányok) töltöttük, én úgy gondoltam, hogy ha ez a szoszializmó, akkor jöjjék a muerte inkább.

de előtte még vételeztünk egy rakat szivart, nem mintha dohányoznánk, majd kiteszem a bótba, az lesz, hehe, meg némi rumot, Balázs ugyan még akart volna további egy hordóval, rohangált a reptéren, mint egy mérgezett egér, hogy megtalálja a rumforrást - próbáltam elmondani neki, hogy nem is iszunk soha töményszeszt, meg majd kap tequilát a túlparton, de nem bírt magával - amikor végre megleltük a hülye rumot, a pénztárnál több mint 50%-kot akartak pluszban ránkverni a kártyás fizetés miatt. így nem lett még pár üveg rum.

amit viszont nem szabad szó nélkül hagynom, az a papaya, a mangó és a guava, nyersen betömve, vagy vízzel (és érthetetlen módon: cukorral) összeturmixolva (tej nincs, bár Trinidadban láttam UHTt, 2.5 CUCért (cc. 500 HUF), ami erre az abszolút megfizethetetlen kategória - a gyerekeknek 6 éves korig jár államilag a tej, tejtermék nincs a boltban - mondjuk, ott a löncshúson és a savanyúságon kívül nincs semmi) és Ebert zseniális káposztasalátája, amiről csak könnybe lábadt szemmel tudok megemlékezni.

összegzésképp: Kuba egy nagyon-nagyon különleges hely, el kell menni, meg kell nézni - előtte pedig fel kell venni a kapcsoltatot M.mel (pl. rajtam keresztül), hogy másnak is legyen Ebert a guide-ja.

és tovább pár csudálatos kép még itt.

Ebert káposztasalátája

hozzávalók

• a mennyiségek körülbelüliek
• 1/2 fej káposzta (nem túl nagy fej), felszelve
• 1 paradicsom, felszelve - opcionális
• 1 kaliforniai paprika, feldarabolva - opcionális
• 1/2 fej lilahagyma
• 1-2 gerezd fokhagyma
• 1/2 citrom leve
• 1 tk mustár - vm tökgagyi kell, a dijoni most felejtős
• 1/4 tk egész feketebors
• 1 öntet olaj

know-how

1. a káposztát felcsíkoztam, megsóztam és állni hagytam 10-15 percig - aztán kinyomkodtam.
2. a fokhagymát és borsot mozsárban összezúztam.
3. hozzáadtam a citromlevet és a mustárt.
4. ezzel a szósszal összekevertem a felcsíkozott káposztát (ha van paradicsom/paprika, azt is hozzáadom), megöntöztem egy kis olajjal és ennyi.
5. Ebert salátájának titkát még kutatom, bár csináltam egy videórecipét vele, és lépésről lépésre követtem is a felvételt, de valami mégis hiányzott belőle: lehet, hogy Havanna a titok.