amikor ez a történet indult, a menza még csak csíráiban volt jelen hősnőnk életében, aki még megfelelően fiatal és magabiztos volt ahhoz, hogy amikor egy nagyon-nagyon rossz film után az alig egy hete ismert, de egyébként konkrétan álomfaszi rákérdezett egy vacsorára (amit hősnőnk ígért neki még a megismerkedésük 2. napján végtelen sok sör elfogyasztása közben egy prágai kocsmában, és amire hősnőnk természetesen nem is emlékezett), rögtön rávágta, hogy oké.

hősnőnk valamiért úgy gondolta, hogy egy adag tészta porból készült sajtszósszal  (leírom még egyszer: p-o-r-b-ó-l volt) ideális lesz arra, hogy megvillantsa a konyhaművészetét - mondjuk a sarki kínai kaján szocializálódott álomfaszi esetében ez nagy minőségbeli visszalépést nem jelentett, de a mosogatóból kiszedegetett tészta azért őt is meglepte kicsit: de hát minek csöngetett be olyan váratlanul pontosan a megbeszélt időben, a frászt hozva hősnőnkre, aki tésztaszűrő hiányában egy tányérral szerencsétlenkedve próbálta leönteni a vizet a tésztáról.

ez történt ma 7 éve.

azóta már van tésztaszűrőm, nem főzök porból és az álomfaszi megtanulta (többek közt), hogy a megbeszélt időpontra legalább fél órát mindig rá kell számítani bármit is mondok.

és ma 3 éve mondtam Óbudán a tupírhajú néninek az azt firtató kérdésére, hogy akarom-e az ott megjelent Balázst jóban-rosszban, hogy igen.

medvehagymás malfatti

hozzávalók

• 25 dkg túró (eredeti receptúrában ricotta)
• 20 dkg medvehagyma, párolva, darabolva
• 2 tojás
• 5 dkg parmezán, reszelve
• 3-4 ek búzadara
• só

know-how

1. a tojásokat szétválasztottam.
2. a medvehagymát mepároltam, majd amikor kicsit már hűlt, apróra vágtam és kinyomkodtam belőle a nedvességet.
3. a sárgáját összekevertem a túróval, a reszelt parmezánnal, a darbolt medvehagymával és a búzadarával. megsóztam.
4. a tojásfehérjét nem túl kemény habbá vertem (mert nem akartam mosogatni a robotgép akszeszoárjait, úgyhogy kézi habverővel csináltam) és finoman összeforgattam a túrós keverékkel.
5. nem lett betonkemény a massza, sőt eléggé ragadt, de vizes kézzel formázható volt (az utolsó adagnál kipróbáltam, h milyen, ha sokkal több búzadarát teszek bele - nem jó: kemény lett nagyon, úgyh pont elég bele a 3-4 ek búzadara).
6. diónyi gombócokat csináltam belőlük, és gyöngyöző (nem erős forrásban lévő!) vízben addig főztem őket, amíg fel nem jöttek.
7. a receptek többsége melegített vajjal tálalja, én nem tettem rá semmi, egyrészt mert éhes voltam, másrészt meg nem akartam elnehezíteni a vajjal.

forrás

a malfatti eredetileg ricottából készül, de ezen a héten, nyilván mert kerestem, egész Corkban nem lehetett ricottát kapni, cserébe viszont a Lidl lengyel-részlegén a túróra állagra és ízben kísértetiesen hasonlító túrót sikerült találnom, aztán még berongyoltam a szlovák boltba is, teljes kiőrlésű lisztért - az eladócsaj angolja hagyott némi kívánni valót maga után, meg az én szlovákom is, úgyhogy elhoztam egy zacskó valamit, amiről itthon megállapítottam, hogy kb. búzadara - nagy szomorúságba nem estem, eztán újra lesz tejbegríz a menzán - egyre inkább úgy tűnik, itt ragadunk. nem tudom, hogy most örülök vagy nem örülök.

a malfattit a medvehagyma helyett jobbára spenóttal készítik, de itt épp medvehagymaszezon van (nekem legalábbis, mert itt kb senkit nem érdekel ez, bár olvastam vm menő magyar gasztroarcnál úgy másfél hónapja - amikor itt még tél volt -, hogy az írek rendkívülien odáig vannak a medvehagymáért - hát tapasztalatom szerint nem, bár Budapestről ez nyilván jobban látszik), úgyhogy azt tettem bele.

egyébként a malfatti semmivel nem igényel több időt és gyakorlatot, mint a fentebb említett tészta, de egy fokkal azért mégis szofisztikáltabb, ha esetleg a leendő házastársának készül vacsorát csinálni az ember.